Szabad Piac

A kapitalizmus és szocializmus két olyan közismert kifejezés, melyek egymással örökös harcot vívó történelmi eszméket, világnézeteket takarnak. A két eszme abszolút ellentétes egymással, lényegében mindkettő antitézise egymásnak, s olyan kérdésekben mint az egyén és közösség viszonya, az állam gazdasági és társadalmi  szerepvállalása betemetetlen árkok húzódnak közöttük. Mi pedig büszkén vállaljuk hogy a béke, szabadság, jólét triumvirátusának célfüggvényében a kapitalizmus és a szabadság mellett törünk lándzsát, szerintünk az individuális szabadságjogok kiterjesztése és védelme illetve a "laissez faire" szabad piac hozhatja közelebb az emberiséget egy magasabb rendű létformához.    

Mi szilárdan valljuk azt, hogy egy szabadpiaci, alapvetően liberális berendezkedés tudja közelebb vinni az embereket a szabadság, a béke és a jólét triumvirátusához. Az individuális szabadságjogokon és a szabad piacon alapuló liberális polgári rend az, amely engedi hogy az egyének szabadon szerveződjenek, szabadon termeljenek adottságaikhoz, lehetőségeikhez mérten, és engedi hogy szabadon kereskedjünk bárkivel, és a cserék végtelen hálózatába bekapcsolódva hol alkalmazottként, hol vásárlóként gyarapítsuk vagyonunkat és alapozzuk meg gazdagságunkat.

 S hogy mi is pontosan a kapitalizmus és a szocializmus? Hoppe „A kapitalizmus és szocializmus” elmélete c. tanulmánya kielégítő választ ad erre. Hoppe a két irányzatot a szuverén egyén szemszögéből vizsgálja és a tulajdon fogalmából kiindulva von le következtetéseket. A tulajdon, az agresszió és a szerződés kifejezéseket használva demonstrálja a kapitalizmus és a szocializmus mivoltát, társadalomra kivetített hatását. A tulajdon fogalmát pedig azért kell kiemelni, mert a tulajdon elengedhetetlen eleme szabadságunknak, és önmegvalósításunknak.

Minden egyénnek természetes joga van a magántulajdonhoz ebből kiindulva tud szabadon termelni, részt venni a piaci folyamatokban, és ezáltal bekapcsolódni a cserék végtelen hálózatába. A kapitalizmus és szocializmus közötti ellentéteket ezen úton haladva fogom elemezni Hoppe tanulmányát is segítségként használva.

Elsőként fontos hogy a tulajdon, az agresszió, és a szerződés kifejezéseire pontos definíciót adjunk. Valójában az agresszió és a társadalmi szerződés definíciója levezethető a tulajdonból, ugyanis az agresszió a tulajdonnal szembeni erőszakos, kényszerítő fellépés, az egyének közötti szerződés pedig a tulajdonunk önkéntes megosztása más szuverén egyénnel.

S hogy mi maga a tulajdon? A tulajdon egy olyan intézményesített norma, mely a szűkös javakból eredő emberek közötti konfliktust megelőzi olyan magatartási formák felállításával mely elősegíti a békés, konfliktusmentes együttműködést az emberek között. A természetes tulajdonjogok kiosztásával a békés, társadalmi együttműködés szilárdan biztosítva van, és azt csak egy mesterségesen felállított, intézményesített erőszakszervezet tudja felborítani, mely az embereken parazitaként élősködik, és emellett a vagyonunkkal üzérkedik. A tulajdon tehát egy normatív magatartási normát hoz létre, mely a non-agresszió elvét megalapozva mond ellent az erőszaknak. S hogy milyen viszonyban van a tulajdon a természetes renddel? Az embereknek önérdeke hogy ezek a magatartási formák létezzenek, ugyanis enélkül civilizációnk a pusztulásba tengetné magát.

A tulajdon azért fontos része az emberi szabadságnak, mert ez az alap amire tudunk építkezni, az egyénnek tehát szoros kapcsolata van a tulajdonnal, melyet a tulajdonjogok kiosztása tesz lehetővé. Vegyünk példának egy megfogható tulajdont. Legyen az a saját testünk. Az egyén elsősorban saját testét birtokolja, annak szűkös erőforrása felett rendelkezik (Hoppe rámutatott arra is, hogy a paradicsomban sem szűnnek meg a szűkös javak, ugyanis testünk erőforrásai is korlátozottak.) A természetes rendben az egyén szabadon használhatja testét tulajdonjogából fakadóan ahhoz hogy szubjektív értékítéletéből egy alacsonyabb minőségű élethelyzetből, még kielégítőbb, még jobb körülmények közé kerüljön ezáltal megalapozva boldogságát. Mindez egészen addig tarthat amíg nem veszélyezteti mások tulajdonát, nem sérti meg a tulajdonjogot ahhoz, hogy mások kárára, mások élethelyzetét rontva érje el céljait.

Azonban az is előfordulhat hogy az egyén tulajdonát átadhatja részlegesen, vagy teljes egészében egy másik egyénnek kölcsönös megegyezés által. Ez a szerződés definíciója, mely az önkéntességre és a kölcsönös beleegyezésre épül.

S felmerül a kérdés, hogy igen mindenkinek van tulajdona, de honnan ered ez a tulajdon? Itt is vegyük alapul a test példáját. Az egyénnek objektív tényt kell felhoznia ahhoz, hogy alátámasztja a tulajdonához való természetes jogát. Azaz ő a test első kisajátítója, ő rendelkezhet először felette, így az ő tulajdonában van. Ezen objektív tények pedig felülírhatatlanok, a tulajdonjog sziklaszilárd bástyáit képezi. Ugyanis aki a testemet követeli tulajdonjogom megsértésének szándékával nem tudja alátámasztani objektív tényekkel követelését, mivel nem ő a lakója a testnek, nem ő sajátította ki először, így nem is ő termeli a kielégítésemhez szükséges dolgokat. Ők persze hivatkozhatnak mondvacsinált tényekre, vagy akár alanyi jogokra (melyek nem részei a természetjognak) miszerint ők sokkal szakszerűbben, felelősebben tudnák használni a testemet, sokkal többet tudnának termelni a testemmel, vagy ők sanyarú anyagi helyzetükből fakadóan megérdemlik a testemet, mert nem tudtak kielégítő élethelyzetbe kerülni. Mindezek azonban nem teremtenek jogot ahhoz, hogy a másik testet birtokolják ugyanis ez morálisan elítélendő, és lehetőséget, javakat venne el mely agresszióhoz vezet. Lényegében a tulajdonjogban csak akkor részesül az egyén, hogyha objektív tényekkel alátámasztott, non-agresszív kapcsolat van.

A tulajdon elleni agresszió mások tulajdonjogának megsértését jelenti. Az agresszió folyamata úgy zajlik le, hogy egy tulajdonommal természetes, közvetlen kapcsolatban nem álló, és annak erőforrásaiból nem termelő egyén bizonyos okokra, jogokra hivatkozva követeli szubjektív értékítélet alapján a tulajdonomat, majd azt erőszak, kényszerítés alkalmazása révén egész egyszerűen megkaparintja magának. A természetes kapcsolatok felrúgása, objektív tények alátámasztása nélkül jelentik az agressziót. Fontos megjegyeznünk, hogy ezen agressziónak intézményesített, kiterjesztett formája a túlméretezett, nagy, korlátokkal nem/alig rendelkező állam.

A tulajdon, a szerződés, és az agresszió definiálását követően eljutottunk ahhoz, hogy meghatározzuk a kapitalizmus és szocializmus működését, azok hatásait. A kapitalizmus a természetes tulajdonjogok és ezek feletti szabad rendelkezés intézményesített formája, azaz a non-agresszió elvét biztosító, tulajdonjogra alapozott békés harmonikus együttműködés az egyének között. A kapitalizmusnak számos jó hatása van, a szabad rendelkezés révén megnöveli a fogyasztást és ezáltal a befektetést is, ugyanis szabad döntésünk van ahhoz, hogy javainkat mibe fektessük, mit vásároljunk belőle. A tulajdonba való befektetés, azaz a tőke gyarapítása révén pedig folyamatosan nő a termelékenység, és ez folyamatos gazdagodást eredményez. Továbbá a korlátlan felhasználási lehetőségek révén a tulajdonhoz való érték egyre magasabb lesz, ugyanis a mércét egyre növelik a fogyasztók, és ehhez a piac is igazodik.

A szocializmus a természetes rend ellensége, a természetes tulajdonjogok önkényes felrúgására hivatott, az agresszió révén való tulajdonlás, kizsákmányolás intézményesített formája. Jelemzője az erőszak, az agresszió, olyan egyén kinevezése tulajdonosnak mely nincs természetes kapcsolatban a tulajdonommal. A szocializmus a tulajdonsértés, így az egyéni szabadság korlátozása/eltörlése révén a tulajdonba való befektetés csökken, így a termelékenység is, mely normális (nem manipulált) környezetben eladósodáshoz, elszegényedéshez vezet. Mivel nem a fogyasztók határozzák meg a mércét, és nem rendelkezhet az egyén korlátlanul a saját tulajdona fölött, így a tulajdonhoz társított érték is egyre alacsonyabb lesz, mivel olcsóbb és gyorsabb lesz a megelégedéshez való út. A tulajdon értékét ugyanis az növeli, hogy minél költségesebb és lassabb a megelégedéshez való út.

Ebből következik, hogy a befektetések fokozatosan el vannak hanyagolva, ez pedig súlyos recesszióhoz, eladósodáshoz vezet. Ezzel együtt pedig a társadalom szerkezete is megváltozik, a békés együttműködés rendszere az idők során elkopik, és az agresszivitás mértéke növekedik, az agresszióra való rátérés révén pedig szabad út nyílik az emberek előtt ahhoz, hogy a tömeg által legitimált szabadságkorlátozó erőszak embereket nyomorítson meg. A jövedelmek központi újraelosztása révén a termelő tulajdonok jövedelme csökken, az értékükkel együtt a nem-termelőké azonban rohamosan nő, ezáltal kárhozatba taszítva a társadalmat. A termelő egyének tehát nem kapják meg a munkájuk valós értékét képző teljes jövedelmet, hanem a központi újraelosztó rendszerbe kerülnek, melyben nem a termelőt hanem a nem-termelőt részesítik előnyben ezáltal növelve azok számát. Nehezebb lesz ezúttal azoknak boldogulni akik saját tulajdonuk révén kívánnak meggazdagodni, tulajdonuk értékét növelve. Akik pedig mások testéből nyerészkednek a köztulajdon, közszolgáltatások, államosítások révén jobb élethelyzetbe kerülnek.

Mindezeket levezetve arra juthatunk hogy a legnormálisabb berendezkedésben, azaz a természetes rendben kizárólag eredeti birtokbavétel révén gazdátlan javak szerzésével tehetünk szert növekvő jövedelemre. Ez a legerkölcsösebb, legjövedelmezőbb formája az emberi boldogság elérésének.